Versenyfelhívás - KertÉsz Csapat Honlapja

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

ARCHIVUM > VERSÍRÓ VERSENY



V. Nyitott Kapuk

FELHIVÁS

Az ANK KertÉsz Civil Közössége immár öt éves hagyományai szerint ismét meghirdeti amatőr versíró versenyét az V. Nyitott Kapukrendezvény alkalmából


l bevált szokás szerint öt megadott szónak kell szerepelnie a versben

NYITOTT KAPUK - KÍVÁNCSI -MOSOLYOG -LÁTOGATÓ - KÓSTOL


Vajon alkalmasak rá ezek a szavak, hogy elcsábuljon, és versírásra
adja a fejét bárki, akiben lakozik némi kalandvágy, hogy tegyen egy próbát? Főképpen a kertvárosi embereket ösztönöznénk, versíró tudományuk bemutatására, de természetesen a lehetőség mindenki
számára nyitva áll. Személyenként legfeljebb két vers nevezhető!

Beküldési határidő: június 8-án délig


Emailben:
a nyitottkapukpecs@gmail.com   címre,vagy személyesen az alábbi két helyszínen:


ANK Közösségi Ház (7632 Pécs, Tolsztoj u. 10 . sz.)

Csorba Győző városi könyvtár Fiókkönyvtára
(7632 Pécs, Honvéd tér) 2013. június
8.-án, 14-16 óra között.


Kérjük, a vers mellé feltüntetni az alkotó nevét és elérhetőségét!
(Lehetőség szerint email cím, vagy telefon)

A beérkező alkotásokat szakmai zsűri értékeli.


EREDMÉNYHIRDETÉS a Csorba Győző Városi Könyvtár Fiókkönyvtárában

(7632 Pécs, Honvéd tér)
2013. június 8.-án 17 órakor,
ahol lehetőséget biztosítunk,hogy a szerző felolvassa a versenyre
beküldött alkotását. A győztes könyvjutalomban részesül, és minden
résztvevő munkáját oklevéllel ismerjük el.


Várjuk a lelkes versírókat szeretettel, Kertész Civil Közösség

A versek a
VENDÉGKÖNYVBEN értékelhetők



 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz